Kelt tészták

KELT TÉSZTÁK

  


Kelt leveles tészta


(kakaós csiga, most de bármit, sósat-édeset lehet belőle készíteni)
Hozzávalók:1kg liszt, 3 evőkanál tejföl,1 teáskanál só, kb.4dl tej, pici cukor,1 tojás,3dkg élesztő,2,5dkg vaj.
A lisztből elveszünk 20dkg a többi hozzávalóval összedolgozzuk. Megkelesztjük (lágy tésztát kel, hogy kapjunk)
A 20dkg lisztet 30dkg margarinnal vagy vajjal összedolgozzuk ,3 felé osztjuk.A tésztát nagyon vékonyra ki nyújtjuk és egyik adag lisztes vajat rá kenjük, majd balról középre hajtjuk a tésztát aztán jobbról ,fentről és lentről rá hajtjuk. Rögtön ismételjük még kétszer. Aztán míg ki keverjük, a kakaót porcukorral addig hagyjuk állni. Majd ismét amennyire csak tudjuk, olyan vékonyra ki nyújtjuk, megkenjük olvasztott vajjal és rá a cukor vagy ép, amit szeretnénk, azt csinálunk belőle. Felszeleteljük, még 20 percet pihentetjük, majd megsütjük.

Csíkos kalács


Csíkos kalács


Hozzávalók:75dkg finomliszt,15dkg rétes liszt,5dkg élesztő,4,5dl tej,5 evőkanál cukor,2 mókás kanál só,3 evőkanál vaj,2 tojás,4 evőkanál kakaó,
(én változtattam a recepten ,hogy tepsibe is lehessen sütni)az eredeti recept:60dkg finomliszt,10dkg rétes liszt,2,5dkg élesztő,3dl tej,3 evőkanál cukor,1 mókás kanál só,2 evőkanál vaj,1 tojás,3 evőkanál kakaópor,
Elkészítése:Az élesztőt kevés cukros tejbe felfuttatjuk,liszteket,vajat,tojást,tejet,és a felfuttatott élesztővel kelt tésztát készítünk.Ketté vesszük és az egyikhez hozzáadjuk a vízzel ki kevert kakaóport.Kétszeresére kelesztjük.Ezután 2-2 felé vágjuk a tésztákat .Négyszögletesre nyújtjuk és a fehér tésztára helyezzük a kakaóst ,feltekerjük,úgy,hogy fehér legyen felül majd.Eredetileg püspökkenyér formába kel sütni de én tepsibe sütöttem.1 tojással megkentem és 165 fokon kb,40 percig sütöttem!

 Megjegyzés:Valamikor úgy készítem,hogy a két tészta közé csokipudingot raktam(csokipudingot megfőztem és egy tábla csokit raktam bele)és úgy tekertem fel,valami isteni finom lett ,ajánlom mindenkinek!!!!!Íme:Csokoládékrémes-Csíkos kalács











 Csokikrémes-vaníliakrémes kalács

Csokikrémes-vaníliakrémes kalács



Hozzávalók:

Tészta:

60 dkg liszt
13 dkg cukor
5 dkg élesztő
2 tojás
csipet só
15 dkg margarin
2,5 dl tej

Krém:

1 cs. csokoládé pudingpor-1cs vaníliás
5 dl tej
13 dkg porcukor
3 evők. kakaópor
25 dkg vaj
Ha fele csokis-fele vaníliás akkor egy csomag puding és 2,5 dl tej.
A krémmel kezdjünk, mert hűlnie kell. A pudingokat egy lábosba öntjük, hozzákeverjük a cukrot, és a kakaóport, majd kevés tejjel simára keverjük, utána öntjük hozzá az összes tejet. Állandó keverés mellett sűrűre főzzük, majd levesszük a tűzről, és forrón hozzákeverjük a vajat teljes olvadásig. Félre rakjuk hűlni.
A tésztához 1 dl langyos tejben csipet cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, a tojásokat, a sót, a felfuttatott élesztőt és a többi tejjel alaposan kidolgozzuk a tésztát. A végén a megolvasztott margarinnal jól kidolgozzuk, dagasztjuk a tésztát. Meleg helyen bő fél órát kelesztjük, majd 3 cipóra osztjuk, és lisztezett deszkán kinyújtjuk egyesével. Megkenjük a krémmel, feltekerjük, majd vajazott tepsibe helyezzük. Tetejét - egy tojássárgáját kikeverünk egy kávéskanál porcukorral - megkenjük, majd villával megszurkáljuk mindegyik rúd tetejét. Fél órát kelesztjük még a tepsibe, aztán 180 fokra előmelegített sütőben sütjük szép pirosra. Ha kihűlt, szeleteljük








Fahéjas briós
Család kedvence



Fahéjas briós
Hozzávalók:

60 dkg liszt
1 tk. só
3-4 ek. cukor
3 tasak vaníliás cukor
1 tojás
1 tojássárgája
3 ek. olaj
3 dl langyos tej
3 dkg élesztő

Töltelékhez:

15 dkg margarin
5 ek. porcukor
fahéj

A hozzávalókból lágy, jól nyújtható tésztát dagasztottam, 1-2 órát kelni hagytam. Mikor megkelt, 16 részre osztottam (így volt a legkönnyebb egyformán elosztani, de így is elég nagyok lettek a briósok).
Minden gombócot oválisra nyújtottam, megkentem a puha margarinnal, majd megszórtam a fahéjas porcukorral.







Fahéjas csiga

Fahéjas csiga


: Kelt tészta:70 dkg liszt, 4dl tej, 3 ek.cukor, 3ek. olaj, 1db tojás, 4 dkg élesztő.

kevés cukros tejben felfuttatom az élesztőt. Majd összedagasztom a többi hozzávalóval.Alaposan kidolgozom. Kb. 1 óráig kelesztem. A sütőt előmelegítettem 200 C fokra.

A tésztát kinyújtom. Megvajaztam a felszínét majd a fahéjas porcukrot rákenem. Feltekerem,kb.3 cm-es darabokra felvágom,majd a tepsibe helyezem,uténa pedig a sütőbe. Ha kisebb csigákat szeretnél,megfelezed a tésztát,és úgy végzed el az előbbieket. és nagyon Fincsi.Ja és a tetejét tojás sárgájával és egy kicsi vízzel kennem meg .(én csak vajjal kentem le)








Kakaós csiga

Kakaós csiga


Hozzávalók:1kg liszt, 5 dkg élesztő, 2 tojás sárgája, 1dl olaj, pici só, 10dkg cukor,kb.6dl tej



Töltelék: 3 evőkanál porcukor, 3 evőkanál kakaó, 5 dkg vaj, vaníliás tej.

Az élesztőt megfuttatjuk a tejben, hozzáadjuk a liszthez, a többi hozzávalóval összekeverjük. Megkelesztjük. Ha kész, kinyújtjuk ujjnyi vastagra, és az olvasztott vaj felével meglocsoljuk. Megszórjuk a töltelékkel, feltekerjük, és ujjnyi szeletekre vágjuk. A tepsiben meglocsoljuk vajjal. Ha félig kész, vaníliás tejjel megöntözzük, így nem szárad ki.











Szalagos Fánk


Szalagos Fánk

Hozzávalók a tésztához:



50 dkg liszt, 2 dl tej, 4 dkg élesztő, 5 dkg porcukor, 6 dkg olvasztott vaj, 5 db tojássárgája, egy csipetnyi só, 0.5 dl rum vagy pálinka



A lisztet egy edénybe tesszük. A langyos tejet, a porcukrot, az élesztőt pedig egy másik edénybe kimérjük, és hagyjuk 15 percig pihenni, hogy felfusson. A lisztre öntsük rá az élesztős tejet, az olvasztott vajat, és a tojások sárgáját. Egy fakanállal keverjük össze a tésztát, majd az asztalra kivéve addig gyúrjuk, míg teljesen sima nem lesz. Az így kapott tésztát tegyük vissza a tálba, takarjuk le, és meleg helyre téve kelesszük duplájára kb. 30 perc alatt.



Ha a tészta megkelt, vékony liszten nyújtsuk ujjnyi vastagságúra, és egy 6 cm átmérőjű kiszúróval szaggassuk ki a fánkokat. A maradék tésztát összegyúrjuk, újra kinyújtjuk, és kiszaggatjuk. A fánkokat kb. 15 percig pihentetjük. A fánkok közepét ujjunkkal elvékonyítjuk. A fánkok első oldalát fedő alatt süssük. Ügyeljünk, hogy az olaj ne legyen túl forró, mert sötét lesz a fánk! Mindig annyi olajban süssük, hogy a fánk lebegjen, ne érjen a serpenyő aljára, mert akkor is könnyen megég. Sütés közben folyamatosan nézzük a fánkokat, hogy szép világosak maradjanak.



A kész fánkokat a szalvétával fedett tálcára szedjük, majd porcukorral leszórjuk, és baracklekvárral vagy vanília pudinggal töltve tálaljuk.








Bejgli!

 
Bejgli!


Hozzávalók:25dkg liszt,10dkg vaj,3dkg porcukor,fél dkg élesztő,pici só,1dl tej,1db tojás sárgája.A hozzávalókat
összegyúrjuk (az élesztőt felfuttat a tejbe)4 felé osztjuk.30percet pihentetjük.Majd kinyújtjuk a szélét meg kenjük kb 1cm szélesen vajjal,majd körbe hajtjuk a széleit szintén 1cm szélesen.,megtöltjük,feltekerjük.Megkenjük 2 szer tojás sárgával 1 szer fehérjével.Minden kenésnél 15 percig hűtőbe helyezzük.
Töltelék:50dkg dió,14dkg cukor,fél dl víz.A vizet fel forraljuk bele a cukor majd a dióra öntjük.







Kakaós kifli



Kakaós kifli

70dkg liszt,5dl tej,1,5dl olaj,20db édesítő tabletta,3 kanál cukor,5dkg élesztő,1csipet só,1 tojás a kenéshez!elkészítés:0,5dl tejet 1 kiskanál cukorral meglangyosítom és belemorzsolom az élesztőt és felfuttatom.Majd egy tálba beleteszem a lisztet a felfuttatott élesztőt.A maradék tejbe beleteszem (az össze tört) édesítőt (20db)és a 3 evőkanál cukrot és a sót,majd kicsit meglangyosítom!.Majd össze dolgozom az egésszel!Ketté választom az egyikbe 3 evőkanál kakaóport teszek és jól kidolgozom! majd mond a két cipót (kakaósat és a simát) elosztom 3-3 egyenlő részre.majd kinyújtom mindegyikből 1-1-et.kör alakúra.egymásra teszem.majd cikekre vágom és feltekerem!majd kibélelem a tepsit sütő papírral és nem szorosan beleteszem a feltekert kifliket,és a hideg sütőben kelesztem 30percet.Majd ha a 30perc letelt 1 egész tojással megkenem és bekapcsolom a sütőt 20-25perc alatt készre sütöm!(én utána is megszoktam kenni édesítős vízzel)édesebb lesz a teteje.
(édesítő tabletta helyet lehet cukrot is használni)








A világ legfinomabb  buktája!!!! :)

Puha-omlós lekváros bukta
hozzávalók 6 főre

12 db-hoz:

55 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 ek méz
5 ek cukor
1 tojás
7 dkg olvasztott vaj/ Rama + kb 2 dkg a tetejére
csipet só
tölteléknek kb. 6 ek lekvár (házi a legjobb) de tölthetjük akár nutellával is
elkészítés

A tejet meglangyosítjuk, és egy csipetnyi cukorral felfuttatjuk benne az élesztőt.
A lisztet, mézet, cukrot, tojást egy tálba tesszük, felfuttatott élesztővel elkeverjük a vajat, és a többi hozzávalóhoz öntjük. Ezzel simára dagasztjuk a tésztát, majd letakarjuk és 1 óra alatt duplájára kelesztjük (csukott ajtajú sütőben szoktam).
Ha megkelt, lisztezett deszkán kissé átgyúrjuk, és nagyjából 1cm vastagra nyújtjuk, 12 darabra vágjuk, majd minden darabot megtöltünk bőségesen, feltekerünk, a két oldalát összetapasztjuk.
Megkenjük olvasztott vajjal, és vágással lefelé egy tepsibe sorakoztatjuk, majd letakarva kelesztjük még kb. 30 percet, míg kissé összekelnek.
Végül megsütjük, de betehetjük a még hideg sütőbe is, és amíg az felmelegszik, a bukták pont összekelnek.





Kürtöskalács




Kürtöskalács

50 dkg finomliszt
1 mk. só
3 ek. cukor
1 tojás
3 dl tej
2 dkg élesztő
5 dkg olvasztott vaj
Dagasztunk,kelesztünk!kb.30 percet A papírtörlő gurigákat
becsomagoltam őket alufóliával, 6 db kellett ennyi tésztához. Megolvasztottam 5 dkg vajat és egy ecsettel bekentem a fóliázott hengereket.
A közben megkelt tésztát lisztezett felületre borítottam és 6 felé elosztottam kb. 4-5 mm vastagságú téglalapot nyújtottam belőle. 2 cm széles csíkokra daraboltam.
Feltekertem őket a hengerekre, úgy, hogy egy kis rés maradjon közöttük.Ezután a munkalapon néhányszor végig gurítottam őket, így eltűntek a rések.Egy tálcára apróbb szemű kristálycukrot szórtam. A maradék olvasztott vajjal lekentem a tésztákatt és megforgattam a cukorban. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem, egyszerre csak hármat, hogy bőven maradjon hely közöttük.200 fokon légkeveréses sütőbe sütöttem meg őket 2-3 percenként forgattam .Mikor kész amit szeretünk abba bele forgatjuk!






Túros Batyu



Túros Batyu 

55 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 ek méz
5 ek cukor
1 tojás
7 dkg olvasztott vaj/ Rama + kb 2 dkg a tetejére
csipet só

elkészítés


A tejet meglangyosítjuk, és egy csipetnyi cukorral felfuttatjuk benne az élesztőt.

A lisztet, mézet, cukrot, tojást egy tálba tesszük, felfuttatott élesztővel elkeverjük a vajat, és a többi hozzávalóhoz öntjük. Ezzel simára dagasztjuk a tésztát, majd letakarjuk és 1 óra alatt duplájára kelesztjük (csukott ajtajú sütőben szoktam).
Ha megkelt, lisztezett deszkán kissé átgyúrjuk,és kb. 3 mm vastag négyzet alakra nyújtom. 10x10 cm-es négyzetekre vágom, a közepükre teszek egy-egy kanállal a töltelékből.
 
töltelék:

50 dkg túró

2 csapott ek. búzadara
4 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
10 dkg mazsola
2 tojás sárgája
2 tojásfehérje kemény habbá verve

Az áttört túrót elkeverem a cukorral, búzadarával, citromhéjjal, vaníliás cukorral, tojások sárgájával és a mazsolával. A felvert tojásfehérjét óvatosan forgatom bele.





Farsangi fánk




Farsangi fánk

Hozzávalók

50 dkg liszt
5 dkg élesztő
4 tojás sárgája
8 dkg olvasztott margarin
csipet só
1 citrom reszelt héja
2 ek rum
2,5 - 3 dl langyos tej
1 ek kristálycukor
Farsangi fánk

Hozzávalók

50 dkg liszt
5 dkg élesztő
4 tojás sárgája
8 dkg olvasztott margarin
csipet só
1 citrom reszelt héja
2 ek rum
2,5 - 3 dl langyos tej
1 ek kristálycukor

Tálaláshoz lekvár és porcukor.

Elkészítés

Dagasztóba teszem a sóval elegyített lisztet, közepébe beleöntöm a felfuttatott élesztőt (élesztő+2,5 dl tej+1 ek cukor), a tojásokat a langyos margarint, rumot, citromhéjat és jó alaposan kidagasztom a tésztát. Nagyon kellemesen lágy selymes tésztát kapok. Ha nem így lenne és igényli akkor a maradék 0,5 dl tejet is apránként hozzá kell adni. Lisztezett asztalra borítom és fóliával letakarva pár percet várok a nyújtás előtt (ez után sokkal könnyebb a tésztával bánni), majd 1,5 cm vastagra nyújtom, kiszaggatom és egymástól távolabb rakom, fóliával letakarva 30 - 40 percet kelesztem. Olajban sütöm úgy, hogy ami az asztalon felül volt az kerül az olajba először és fedő alatt pirosodásig sütöm, majd megfordítom és ezt a felét már fedő nélkül sütöm. Ha nem vagy biztos benne, hogy átsült szúrj bele fogpiszkálót. Arra is vigyázz, ne legyen nagyon forró az olaj mert akkor megég és sületlen marad! Rá kell érezni a sütésére! :) Papírra teszem és az esetleges olajtól lecsepegtetem. Ha egy kicsit kihűlt tányérra teszem, porcukorral szórom meg és lekvárral tálalom.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése