Főételek(Húsos főételek)

Hentes tokány
                                                          Saját kép
Hentes tokány
Hozzávalók (2 személyre):

. 45 dkg. sertéshús (lapocka, comb vagy karaj)
. 10 dkg. füstölt szalonna (kolozsvári v. pancetta)
. 1 fej vöröshagyma
. 2 gerezd fokhagyma
. 1 paradicsom (10 dkg.)
. 5 dkg. sonka (serrano vagy más levegőn szárított sonka)
. 10-12 dkg. kovászos v. csemege uborka
. 1 dl. Száraz fehérbor
. olaj
. só, bors

Előkészületek:

A húst vékony csíkokra vágom, akárcsak a szalonnát. A hagymát felaprítom.
Elkészítés:

1. Egy wokban vagy nagyobb, magas falú serpenyőben kevés olajon megpirítom a szalonnát félig (üvegesre), hogy kiadja a zsírját, de nem piruljon ropogósra.
2. Hozzáadom a hagymát és és azt is üvegesre pirítom, közben belereszelem a fokhagymát is.
Felöntöm a borral és addig forralom, míg zsírjára nem pirul újra.
3. Ekkor teszem bele a húst, amit fehéredésig pirítok, alaposan megborsozom, ha kell sózom (a sóval óvatosan, mert a szalonna is sós és minden ami belemegy még, az sós), majd felöntöm annyi vízzel, hogy félig ellepje.
4. Lefedve 30 percig főzöm közepes fokozaton. Közben ellenőrzöm, és ha a leve elfő, pótolom.
Ezután hozzáadom a paradicsomokat, elkeverem és újabb 30 percig főzöm félig lefedve, de most nem pótolom a vizet, hagyom újra a zsírjára pirulni (azért vigyázok, hogy ne kapassam le az alját!).
5. Végül az uborkát és a sonkát is felcsíkozom és megy bele a ragúba (pár kisebb gyöngyhagymát is dobtam mellé), megint felöntöm annyi vízzel, aminnyi szaftot szeretnék és
még 20-30 perc párolás jön lefedve, lassú tűzön.
Petrezselymes párolt rizst készítek hozzá köretnek, de a főtt sós burgonya, kagylótészta vagy a nokedli is kiváló körete lehet a hentes tokánynak.




Csáky rostélyos

(Szabóné Vincze Katalin-tól kaptam a receptet-képet)

Csáky rostélyos
A szokott módon tojásos lecsót készítünk(szalonnával,hagyma ,paprika,paradicsom mindenki ahogy szereti,kolbász és egyéb nélkül)hagyjuk hűlni.A Hátszínt de bármilyen szelet hús megfelel( én tarjából készítem)kiklopfolom sózom borsozom.A tojásos lecsóval betöltöm és a tekercseket alufóliába szorosan betekerem.Pörkölt alapot készítek hagymából,paprikából,paradicsomból,pirospaprikából,és felengedem vízzel.Kicsit összefőzöm és az alufóliás húsi tekercseket beleteszem és kb.1 órát főzöm.Ha megfőttek kiszedem a léből és a szaftot tejfölös habarással sűrítem.A husikat kicsomagolom és kevés olajon a külsejüket kicsit megpirítom.Csak annyira hogy kis színt kapjanak.Főtt tésztával,nokedlivel de akár rizzsel is tálalható!








Rakott mexikói

(Horváth Alexandra Ágnes-tól kaptam a receptet-képet)
 

Rakott mexikói
hozzávalók: fél kg darált hús, 3 csomag gyors rizs, fél kg mexikói zöldség keverék, 450gr tejföl, 1 fej hagyma,só, bors, fokhagyma ízlés szerint, mexikói fűszer keverék, 2evőkanál olaj, 2 evőkanál vaj, 15-20dk sajt.
Elkészítés: a rizst sós vagy ízesítős vízben meg főzzük, közben a 2kanál vajon megpároljuk a zöldség keveréket, ízesítjük ízlés szerint, olajon üvegesre pirítjuk a kockára vágott hagymát, rá tesszük a húst, fehéredésig pirítjuk, mehet a pirospaprika a fűszerek és 1,5dl víz, hogy egy kis szaftja maradjon. Miközben készül a hús egy üvegtálat ki kenünk vajjal, mehet a rizs, aztán a husi, rá a zöldség keverék, tejföl és a sajt. (én rétegeztem mivel többet csináltam, 2x tettem mindenből) Elő melegített sütőben össze sütjük míg a sajt megsül a tetején!







Sertéspörkölt knédlivel 
Saját kép

Sertéspörkölt knédlivel (titkos recept :) :) )
HOZZÁVALÓK:
4 személyre

5 dkg (szalonna)zsír (vagy 3 evőkanál olaj)
1-2 fej vöröshagyma apróra vágva
fél gerezd fokhagyma
18 szem köménymag
2 kiskanál édes nemes paprika
víz
őrölt bors
50 dkg sertés lapocka 1,5x1,5 cm kockákra vágva (Ha nagyobb adagban készítjük, érdemes többféle húsból összeállítani: comb, lapocka, dagadó, némi húsos csont is mehet bele.)
1 kiskanál só
paradicsom ,paprika vagy sűrített paradicsom ,
A hagymát a felforrósított zsiradékba szórjuk, és lassú tűzön, időnként megkeverve addig sütjük, amíg a pirulni kezd. Közben a fél gerezd fokhagymát kés fokával elkaparjuk, pöttynyi zsiradékot adunk hozzá, és a köménymagot hozzátéve apróra vagdossuk, végül az egészet a megpirult hagymára dobjuk, elkeverjük. (Ez az a bizonyos titok). Beleszórjuk a pirospaprikát, ezzel is elkeverjük, hogy a paprika feloldódjon a zsírban, de ezt nem pirítjuk. Beletesszük a húst, ismét keverjük, sózzuk. Ettől a hús levet enged. Teszünk hozzá paradicsomot,paprikát vagy sűrített paradicsomot Ebben a lében főzzük a húst, fedő alatt, ha elfőtt a lé, vízzel pótoljuk. A főzés kezdetén is, végén is megborsozzuk a pörköltet. Közepes lángon főzzük készre, vigyázva, hogy le ne égjen.

 Knédli:1kg réteslisztet nagyobb tálba készítek,adok hozzá 1mokkáskanál sót, 1,5dc tejben 1kiskanál kristálycukorral felfuttatott 42gr friss élesztőt,4dcl langyos vizet.10percig dagasztom,tetejét lisztezem,fél órára meleg helyre teszem.Fél óra múltán átdagasztom,lisztezés nélkül letakarom.Ha megkelt,lisztezett munkalapra borítom,4egyenlő részre osztom.Van,aki kerekre formázza,én cipó alakúra szoktam.Letakarom konyharuhával,újra kelesztem.Közben 1lábosba forróvizet teszek,lekötöm konyharuhával, olyan tállal fedem le,ami jól takarja.2knédlit szoktam egyszerre gőzölni,pontosan 22percig.Utána tiszta munkalapra vagy lapos tányérra teszem,és csak 10perc pihenés után szeletelem.



Tortilla




Tortilla
30 dkg finomliszt (fele kukoricaliszt)
2-4 ek. étolaj
1/2 csomag sütőpor
langyos víz (kb. 1,5 - 2 dl)
1 kk. só

A lisztet, az olajat, a sót és a sütőport egy tálba tesszük és a vizet fokozatosan adagolva lágy tésztává gyúrjuk.
Lefedve 15 percet pihentetjük.
Kb. 10-12 gombócot formálunk belőle és bőségesen meglisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtjuk (kb. akkorára mint a serpenyő).
Öntöttvas serpenyőben vagy vastag aljú teflon serpenyőben zsiradék nélkül sütjük! Ha elkezd hólyagosodni a tészta, akkor kell megfordítani. Nálam pontosan 1 perc, egy oldal!!!
Alufóliával szigorúan lefedni minden sütés után az egymásra halmozott tortillákat, különben megkeményednek és nem lehet tekerni, hajtani mert eltörik.
Belevaló:
Gyros fűszerrel megsütött csirkemell csíkok vagy karaj, stb.
12 %-os tejföl sóval, fokhagymával, borssal ízesítve,
darabolt jégsaláta, paradicsom, lila hagyma,uborka, kukorica, sajt,
meg amit szerettek 








Lasagne






Lasagne
tészta-5tojásból és fél kg lisztből
1-1,5kg darált hús,4 gerezd fokhagyma,1 hagyma,bazsalikom,kb.1,5l paradicsomszósz,kb.fél l tej,3-4 e-.k. liszt,8dkg vaj,
az olajban az apróra vágott hagymát,fokhagymát megdinsztelem.Ráteszem a darált húst és nagyobb lángon addig párolom amíg kifehéredik.Sóval borssal izésítem.Pici vizet teszek alá és fedő alatt megpárolom.Amikor már majdnem készen van felengedem a paradicsomszósszal,bazsalikommal izésítem és jól összefőzöm.A vajat felmelegítem beleteszem a lisztet és addig hevítem amíg kifehéredik.Felengedem tejjel és felfőzőm nem túl sűrű szósszá-besamelmártás-. Amikor mindkét massza készen van összekeverem.Közepes méretű tepsit kiolajozok.1x hús aztán a tészta,rétegezem,végül sajttal meghintem a tetejét.Alufóliával lefedem és közepes lángon kb.25percig majd alufólia nélkül 10 percig sütőm.





Vadas

(Gabriella Pásztor-tól kaptam a receptet-képet)



Vadas
A hússzeleteknek sózom, borsozom majd mindkét oldalát kevés olajon átsütöm, kiszedem. A visszamaradt olajon cukrot karamellizálok, majd beleforgatom a darabolt vöröshagymát, sárgarépát és a fehérrépát, zellergumót. Felöntöm vízzel, beledobom a babérleveleket, a borsot, sóval, leveskockával, zellerlevéllel és mustárral ízesítem, és visszateszem a húst. Együtt főzöm kb. 1 óráig.

Ekkor kiszedem a húst, a babérlevelet, lisztes tejföllel behabarom, citromlével ízesítem , majd botmixerrel pürésítem , összeforralom, visszateszem a húst, és zsemlyegombóccal vagy spagettivel tálalom.












Kemencében sült csirke, zöldség ágyon




Kemencében sült csirke, zöldség ágyon

Kell:
- egy egész csirke
- sült csirke fűszerpor

- zöldségek (hagyma, fokhagyma, répa, zeller, fehérrépa, krumpli)

A csirkét befűszerezem kívül-belül és felültetem a "búbra". (Ez a sütő egy csirkesütő, a közepén van egy búb, amire a csirkét fel kell ültetni, mázas cserép. Itt kicsit kidőlt a csirke:)) )
Köré teszem a feldarabolt zöldségeket (a fokhagymát héjastól!!), és egy kis fűszerrel (elég a vegeta is) megszórom.
Kis víz, alufólia, puhulás után pedig pirulás.
Egy kis sörrel lehet locsolgatni, szép pirosra sül tőle.

Lehet a sör volt sok, és attól dőlt ki a csirke... ??
:)











Rántott húsi a vagy Bécsi szelet

Saját kép
Rántott húsi a vagy Bécsi szelet (Az eredeti, valódi bécsi szelet mindig borjúhúsból készül.)

Hozzávalók:

Kb. 60 dkg csont nélküli karaj, vagy comb
2 db tojás

3-4 kanál liszt

1 tányérnyi zsemlemorzsa

Só, bors

Zsiradék a sütéshez.



A húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, nem túl vékonyra kiverjük. A szeletek szélét 1 cm-re bevagdossuk, hogy sütéskor ne ugorjanak össze, aztán gyengén besózzuk, borsozzuk. Serpenyőben egy ujjnyi zsírt forrósítunk (legjobb, ha fele olajjal keverjük).

A szeleteket belemártjuk a lisztbe, felvert tojásba és morzsába úgy, hogy a bundán ne legyen sehol folytonossági hiány. A megmártott szeleteket beletesszük a forró zsiradékba és lefedjük. Közepes tűznél sütjük, amíg az egyik oldaluk megpirul, akkor megfordítjuk és a másik oldalát is szép pirosra, sütjük, most már fedő nélkül.

A megsült szeleteket tálra rakjuk és tálalásig fedő alatt melegen, tartjuk.







Borzaska:



Borzaska:
Elkészítése:3db nyers krumplit lereszelek,3duci gerezd fokhagymát zúzok bele,adok hozzá 3tojást,kb.8kanál lisztet,sózom,borsozom,öss
zekeverem.Közben amíg pihen,1kg csirkemellet felszeletelek,sózom,lisztbe,majd jó alaposan a krumplis masszába forgatom.Bő zsiradékban kisütöm,a fölösleget leitatom róla.1kis doboz tejfölt(tartármártást) sózok,borsozok,3gerezd zúzott fokhagymát keverek hozzá.Megkenem vele a húsokat,megszórom sajttal.Szalmakrumplival,savanyúsággal tálalom.








Gombás szelet!




Gombás szelet!
Hozzávalók:Hús,vöröshagyma
,bors,piros paprika,zöldség zöld,sajt,só,víz,tejföl,liszt.
Arányokat nem tudok írni,mert én csak úgy ízlés szerint készítem.
A hús lehet tarja,karaj,akár oldalas is,kinek mi van otthon!
Most én tarjával készítettem,szeletekre vágtam és enyhén besóztam és hagytam állni.A gombát tisztítás után megmostam és felszeleteltem,jó vékonyan.Közben a húst beteszem sülni.Vörös hagymát is felaprítom majd kevés zsíron pici színt adok neki,majd erre jön a gomba,pirospaprika,bors,só (lehet étel ízesítőt is bele tenni),majd felöntöm annyi vízzel,hogy jól ellepje és hagyom főni.Mikor már a gomba puhulni kezd hozzá adom a zöldség zöldjét.A végén pici lisztet szórok rá,majd teszek hozzá tejfölt és kevés reszelt sajtot is és jó alaposan össze keverem.Ha a hús is meg sült,és a gombás szószunk is kész akkor az egészet rá teszem a húsra (lehet a húsra halmozni,de az egészet be lehet vele fedni),én az egészen el simítottam egyenletesen és még ennek a tetejére is reszelt sajtot raktam,majd vissza toltam a sütőbe,míg a sajt egy kicsi színt kap.Rizi-bizivel tálaltam most!






Kijevi csirkemell





Kijevi csirkemell

A csirkemellekbe "zsebet" készítünk, minél nagyobbat sikerül annál jobb smile hangulatjel
Töltelék, ahogy én készítem:
margarin vagy vaj, apróra vágott petrezselyemzöld, reszelt trappista, és 3-4 gerezd zúzott fokhagyma. Kicsi só. Ezeket összekeverem, és a zsebekbe töltöm kiskanállal. Fogpiszkálóval lezárom a zsebeket, és hagyományos módon bepanírozom a csirkemelleket. Esetleg a zsemlemorzsába lehet szezámmagot tenni, attól nagyon finom.
Forró olajban kisütöm őket. Ha jól lezárjuk a nyílásokat, akkor nem folyik ki a töltelék, csak ha a tányéron kettévágjuk.
Hasábburgonyáal, rizzsel, krumplipürével tálaljuk, vagy ki mivel szereti






Töltött káposzta Nóra módra


Töltött káposzta Nóra módra
A fejes káposzta hibás leveleit leszedjük, a torzsáját jó mélyen kivágjuk, és a káposztát enyhén ecetes, sós forró vízben kb.10percig főzzük. A vízből kivéve lehűtjük. Az így leforrázott káposzta leveleit egészben le tudjuk szedni, vastag ereit levágjuk.
Tölteléket elkészítjük:70dkg darált húshoz kb.25-30dkg rizst adtam,pirospaprikát,sót,bors,2 gerezd fokhagymát,1 fej pirított hagymát,2 tojást.
kis töltelékeket készítünk: a levélre ráteszünk egy adott mennyiségű tölteléket (kb.1 ek) alsó részét felhajtjuk, oldalról kezdve összecsavarjuk, a behajtatlan végét behajtjuk.A savanyú káposztát egyszer át mostam majd a pirított szalonnás-hagymára tettem kicsit hagytam még a tűzön.Egy nagy fazékba bele tettem a gombócokat rá egy sor káposzta megint gombóc megint káposzta ,felöntöttem vízzel .Sóztam,bors,kömény,babérlevél én tettem bele még 3 kocka pörköltszaft kockát (jó ízt ad neki) 2 db paradicsomot .Lassú tűzön kb.1,5 órát főztem.







Stefánia vagdalt



Saját kép

Stefánia vagdalt 

Hozzávalók:
•60 dkg darált hús
•kevés olaj a formát kikenni
•2 zsemle
•2 db egész tojás + 1 db a tetejét megkenni
•4 db főtt, kemény tojás
•1 fej hagyma
•3 gerezd fokhagyma
•2 evőkanál panír morzsa
Fűszerek: só, bors, piros paprika, vegeta/ ételízesítő, majoránna


1. 4 db tojást keményre főzünk, forrástól számított kb 10 perc

2. A zsemléket vízbe áztatjuk, majd jól kinyomkodjuk belőlük a vizet.

3. A 3 gerezd fokhagymát lereszeljük/ nyomón átpréseljük, majd ezt is a hagymához adjuk. Elkeverjük vele és levesszük a tűzről.

4. A darált húshoz adjuk a dinsztelt hagymát és fokhagymát, a kicsavart zsemléket, a 2 egész tojást, 2-3 csapott evőkanál pirospaprikát, 2 evőkanál zsemlemorzsát.Először az ételízesítőből tegyünk egy evőkanállal, majd meglátjuk ezután mennyi sót kell adnunk hozzá, majd hozzáadjuk az őrölt borsot, kevés majoránnát. Jól összedolgozzuk.

5. kiolajozzuk a félhenger formát, félig megtöltjük a masszával, majd a főtt tojásokat a közepébe tesszük és a maradék masszával betakarjuk. A félhenger formájú tepsi alá tegyünk még egyet, ( így a hús leve nem folyhat ki a tepsiből) A hús tetejét 1 db felvert tojással megkenjük. ( Így nem fog szétrepedni sütés közben)

6. Lefedve, 4-es fokozaton gázsütőben / 180 fokon kb. 60 percig sütjük. A végén, a fedőt levéve, a tetejét aranybarnára sütjük ( kb. 15 perc alatt). -én alufóliával fedtem le-

7. A hús hidegen könnyebben szeletelhető, illetve így is tálalható.

Köretnek: főtt krumplit adnék, vagy steak burgonyát

Steak burgonya: Kiseb burgonyákat 4be vágunk, előfőzzük őket, majd amikor már majdnem átfőttek, egy kis olajjal és fűszersóval vagy maggival kis olajon, tepsiben barnára pirítjuk őket ( ez is lehet 180 fokon / 4es fokozaton)
Most sütőzacskóba tettem a burgonyát szórtam rá ételízesítőt és együtt sütöttem a fasírttal.








Sült sertéslapocka burgonyával



(saját kép)
Sült sertéslapocka burgonyával (nagyon finom)


1kg húshoz kb:
A húst felkockáztam (még a zsíros részt is ,mindig le vágom de most nem tettem)
Be pácoltam a következőkép:4 teáskanál só
4 teáskanál paprika
1 teáskanál fokhagymapor
2 teáskanál bazsalikom
1 teáskanál őrölt kömény
2 teáskanál szárított petrezselyem:ezeket összekevertem és a húsra szórtam ,aztán jól meg borsóztam fehér és fekete borssal is én tettem még rá chili port de aki nem szereti az erőset az ki hagyhatja ,meglocsoltam olajjal és 2 evőkanál mustárt tettem hozzá ,jól átforgattam és egy éjszakára hűtőbe tettem .
A krumplit megpucoltam felkockáztam és a hússal a tepsibe összekevertem.Öntöttem rá egy kg paprikából készített lecsót,lefedtem fóliával és kb.egy órán át sütöttem mikor már puha lett le vettem a fóliát és még egy kicsit sütöttem de nem sokáig ne,hogy ki száradjon!Mi kovászos uborkával fogyasztottuk!








Gyros tál házi fűszerezéssel-hasábburgonyával és pitával !
 


(saját kép)
 Gyros tál házi fűszerezéssel-hasábburgonyával és pitával !


Gyros húshoz fűszer készítése(ez kb.1-1,5 kg húshoz):
1-1 1/2-evőkanál só
1 evőkanál pirospaprika
1 teáskanál fehér-
1 teásk.fekete bors
1 evőkanál oregánó
2-3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál szárított
petrezselyemzöld
egy csipet fahéj én ezeket tettem bele még lehet az ízt fokozni:őrölt szerecsendió
őrölt római kömény
őrölt ánizsmag
őrölt édeskömény maggal egy negyed teáskanállal mindegyikből !
Aprítsd fel az egész fűszereket, nyomd át a fokhagymát, és keverd össze őket. (Só. pirospaprika, bors, petrezselyem, fokhagyma és oregánó.)A további fűszerek (fahéj, szerecsendió, római kömény, ánizs, édeskömény) csak az ízek finomítása miatt vannak. Ezekből egy-egy csipet is elég, nem szükséges az összesből beletenni, akár teljesen el is hagyhatók. Én úgy találtam, hogy a fenti mennyiséghez kb. negyed-negyed teáskanál őrölt fahéj, római kömény és édeskömény nagyon jól illik, fokozza a görögös ízhatást. Őrölt szerecsendióból egy keveset szinte minden sült húshoz adok, most sem maradhatott el. Ha kész van a fűszerkeverék adjuk hozzá a felkockázott húshoz és egy kevés olajat is tegyük a hűtőbe pár órára,hogy az ízek összeérjenek!Majd kevés olajra közepes lángon pároljuk meg akkor jó mikor már a levét elfödte utána kicsit pirítsuk de ne nagyon mert akkor
száraz lesz. Elkészítsük hozzá az öntetet én Ezersziget öntetett szoktam így:Az öntethez:
4 gerezd fokhagyma
csípős pirospaprika de lehet nem csípős is
2 pohár joghurt vagy kefir

bors,
A zöldségeket felkockázom:paradicsom,uborka,lila hagyma,saláta,
A hasábburgonyát ki sütőm a pitát (vacsora albumba meg található a recept)elkészítem.
Tálalom a húst vegyesen a zöldségekkel és a tetejét meglocsolom a ki kevert öntettel,mellé hasábburgonyát és pitát teszek !








Rakott kelkáposzta

(saját kép)

Rakott kelkáposzta

Hozzávalók:
80 dkg darált hús
2-3 fej vöröshagyma
1 dkg fűszerpaprika
20 dkg rizs
kb.2-3dl paradicsomlé(elhagyható)vagy paradicsom püré
80 dkg kelkáposzta
1 dl olaj
5 dkg Rama margarin
egy nagy dobozos tejföl

majoránna
fekete őrölt bors
őrölt kömény
A kelkáposztát egybe bele tesszük egy nagy fazékba teli engedjük vízzel ízesítjük köménnyel és vegetálva kevés ideig főzzük majd mikor kész ki vesszük és leveleire szedjük.Készíthetjük úgy is,hogy leveleire szedjük és pároljuk.
Finomra vágott hagymát olajon megpirítjuk. Ha a hagyma megpirult, lehúzzuk a tűzhelyről, megszórjuk fűszer paprikával, összekeverjük.
Kevés vízzel felöntjük, és átforraljuk.
Majd bele helyezzük a darált húst. Ízesítjük sóval, fűszerezzük őrölt borssal,majoránnával és paradicsomlével felengedjük.
30 perc alatt készre pároljuk. Közben a rizst, sós, forró vízben készre főzzük, majd leszűrjük. A megpárolt húst összekeverjük főtt rizzsel.
A tepsit vagy tűzálló tálat kikenünk margarinnal, és kimorzsázzuk.
A kelkáposzta felével kibéleljük a tepsi alját, ráhelyezzük húsos-rizses tölteléket, majd betakarjuk a kelkáposzta másik felével. A tetejét egyenletesen megkenjük tejföllel.
180 °C-os sütőben 40 perc alatt készre sütjük.






Székelykáposzta

(saját kép)
Székelykáposzta

Hozzávalók:
70 dkg sertéslapocka
5 dkg zsír
2 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
1 evőkanál pirospaprika
1 kávéskanál őrölt kömény
2 paprika
1 paradicsom
80 dkg savanyú káposzta

Elkészítés:

A húst kockákra vágom. A zsírban a zúzott fokhagymát és a felaprított hagymát megpirítjuk. A pirospaprikát rászórjuk, kevés vízzel felöntjük, és zsírjára pirítjuk. Beletesszük a húst, és fehéredésig sütjük. Sóval és köménymaggal megszórjuk, beletesszük a paprikát, a paradicsomot. Fedő alatt kis lángon félpuhára pároljuk (kb. 30 perc).

A káposztát közben kimossuk, levét kinyomkodjuk. A káposztát a félkész pörköltbe keverjük, és annyi vizet öntünk rá, hogy majdnem ellepje. Tovább főzzük, és amikor a hús és a káposzta megpuhult, egy marék rizst teszek hozzá ezt is puhára főzöm és kész.Tejföllel tálalom.







Fasírt tekercs sonkával -sajttal
 

Fasírt tekercs sonkával -sajttal


Szabó Zoltán Lipy ötlete alapján készült
A szokásos módon elkészítettem a fasírtot ,fóliára ki nyomkodtam rá tettem a gépsonka szeleteket 10 szelet fért rá és 10 szelet lapka sajtot írt Zoltán én trappistát tettem rá.Feltekertem le kentem tojással fólia alatt sütöttem ,majd fóliát le vettem és pirosra sütöttem.







Cigánypecsenye

(saját kép)
Cigánypecsenye
Családom kedvence!

8 szelet karaj, só, bors, fokhagyma, 2-3 fej vöröshagyma,
pirospaprika,8 szelet szalonna

A hússzeleteket kiklopfoljuk majd sózzuk borsozzuk és megkenjük minden szelet húst egy fokhagyma gerezddel(szóval annyi fokhagyma kel ahány szelet hús van) lisztbe mártjuk és jó forró olajban hirtelen kisütjük a hús szeleteket.
A sütés után visszamaradt olajban üvegesre piritjuk a hagymát majd szórunk rá pirospaprikát és felöntjük vízzel(kb.2dl)A hús szeleteket tepsibe helyezzük minden hús szeletre egy-egy db szalonnát helyezünk
evvel a szaftos lével meglocsoljuk a hússzeleteket majd puhára pároljuk.
Sült krumplival tálalom.
Jó étvágyat hozzá!!!







Vörösboros marhapörkölt nokedlival-krumpli fánkkal

(saját kép)
Vörösboros marhapörkölt nokedlival-krumpli fánkkal
Hozzávalók:

1 kg sovány marhahús (pl. vesepecsenye)
50 dkg vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál pirospaprika
kis darab erős paprika

bors
2 dl jó vörösbor
1 kiskanál kömény
1 zöldpaprika
1 nagyobb paradicsom hámozva, magozva
leheletnyi kakukkfű és majoránna

Elkészítés:

A húst közepes kockákra vágjuk A hagymát felaprítjuk, de ne géppel, és ne is reszeljük. A vöröshagymát 5 evőkanál olajon sütjük, míg aranysárga lesz. Ekkor felöntjük kicsi vízzel, és újból zsírjára sütjük. Megsózzuk közben. A lecsepegtetett húst beledobjuk, és fehéredésig sütjük, erős tűzön. Mikor kicsit levet engedett, mehet bele a pirospaprika, a kömény és két gerezd zúzott fokhagyma. Megint sütögetjük. A zöldpaprikát apró kockákra vágjuk, és beletesszük. Ha úgy látjuk, pici vizet önthetünk bele, és megsózzuk. Hagyjuk fődögéni, közben bors és só még jöhet bele. Félidőben fűszerezzük a kakukkfűvel és majoránnával, de épp csak mutatóban kapja, legyen is benne meg ne is. Mikor a hús félpuha, mehet bele a felkockázott hámozott paradicsom és a vörösbor is. Barnásra főzzük mindezt. A legvégén még egyszer beízesítjük zúzott fokhagymával és köménnyel, mert ezek a fűszerek sokszor elillannak. A pörköltnek zamatos, fűszeres, barnásnak és sűrűnek kell lennie





Csirkecomb+buri (Jénaiba összesütve)




Csirkecomb+buri (Jénaiba összesütve)
A burgonyát meghámozom, megmosom aztán a jénaiba karikázom, besózom, +fokhagyma, (tarka) bors+ reszelt sajttal összeforgatom. Míg levet ereszt addig előkészítem a csirkecombokat. Besózom (+ha van itthon Horváth Rozi 7fűszerkeverék -em azzal is) ízesítem.
Egy tálba 1 nagy tejfölt 1 tojással összekeverek, hozzá a krumpli leeresztett levét. A keverék 3/4 részét visszalocsolom a krumplira.
Erre szépen sorba rendezem a csirkecombokat, amiket a maradék 1/4 löttyel nyakon borítok, rá reszelt sajt, az edényre a jénai tető, és mehet sülni.

Mennyiségtől függ a sütési idő, egy óra biztosan kell neki. A végén (ha kell) megpirítom a tetejét.
Jó étvágyat.





Sült csirke Heston Blumenthal módra





Sült csirke Heston Blumenthal módra
Heston Blumenthal angol szakács, A tökéletesség nyomában című szakácskönyvéből vettem a receptet. Ebben a könyvben egyszerű ételeket próbál tökéletesíteni, rendszerint jó sok melóval.

A csirke nem túl sok munkát, annál több időt igényel. A másfél kilós csirkét a sütés előtti nap délelőtt érdemes elkezdeni, mert 6 órára erősen sós vízbe kell áztatni. Két liter vízhez 16 deka sót kell rakni (melegítve, hogy feloldódjon), és olyan edénybe tenni, ahol a csirkét teljesen ellepi. A hat óra áztatás után le kell forrázni, nagy fazékba vizet forralni, és a csirke mindkét felét fél percre bemeríteni, majd gyorsan hideg vízzel lehűteni. Aznapra több munka nincs vele, mehet a hűtőbe (lehetőleg rácsra téve, és egy konyharuhával letakarva). Másnap korán kell kelni, ha ebédre akarod felszolgálni, mert 5-6 óráig kell 60-70 fokos sütőben sütni! A sós áztatástól és az alacsony hőfokon sütéstől lesz utánozhatatlanul szaftos és puha. Miután letelt a sütési idő, még sápadt a csirke. Ha van rá időtök, akkor érdemes egy órát még pihentetni a sütés után. Majd egy nagy serpenyőben olajat kell forrósítani (Blumenthal szerint földmogyoróolajat, de szerintem jó az olíva- vagy más olaj is), és a nagyon forró olajon csipesszel vagy fogóval tartva körbesütni két-három perc alatt. A pihentetési idő alatt lehet köretet csinálni, illetve lehet vajas szószt is, ami úgy készül, hogy az apróra vagdalt csirkeszárnyat vajon megsütöd, majd átszűröd.









Fokhagymás-paradicsomos csirkemell / Spenótos tésztával



Fokhagymás-paradicsomos csirkemell / Spenótos tésztával
A Csirkemellet kis kockára vágjuk, (oliva) olajon megpirítjuk. Ha kis levet eresztett adunk hozzá FOKHAGYMA-SÓ-BORS fűszereket. Átforgatjuk. Hozzá adunk konzerv DARABOLT PARADICSOMOT. Összekeverem, majd a köv. fűszerekkel ízesítem: FOKHAGYMA-BORS-OREGÁNÓ-SÓ-
VEGETA ezek a fő ízei +pici BAZSALIKOM-ROZMARING-MAJORÁNNA-PETREZSELYEM
+
SPENÓTOS PASTA és SAJT
(parmezánnal a legfinomabb, de legtöbbször én is trappista v. füstölt karavánnal tálalom)
Jó étvágyat!

Kiemeltem a hozzávalókat, de mennyiséget direkt nem írtam, mert én lavórnyi mennyiségeket főzök mindig.




Sajttal töltött csirkemell szezámmagos bundában


Sajttal töltött csirkemell szezámmagos bundában, rizsi-bizivel és házi vegyes savanyúval

A csirkemellet jó vékonyra kiklopfolom és sózom. Egy vastagabb trappista sajt-darabot beleteszek a közepébe, majd a széleit behajtom, aztán felgöngyölöm. Hústűvel több helyen bebiztosítom:) Bepanírozom, a zsemlemorzsába szezámmagot kevertem. Forró olajban sütöm ki.









Fokhagymás-petrezselymes csirke




Fokhagymás-petrezselymes csirke

Hozzávalók:
fél kg csirke filé (én egész csirkét szoktam kifilézni mert a bőrét imádom töpörtyűnek
a csontból pedig levest készítek

bors kevés liszt
kevés olaj

3dl tejföl
3 gerezd fokhagyma
1 kis evőkanál liszt
1csomag petrezselyem (de jó a szárított is)
csipet tárkony
csipet fehér bors


sajt a tetejére

A csirkefilészeleteket besózom beforgatom lisztbe és kevés olajon hirtelen megpirítom mindkét
oldalát. A kész csirkéket behelyezem tepsibe vagy jénaiba.
A tejfölt kikeverem a lisztel fokhagymával petrezselyemmel tárkonnyal és borsal
Ráöntöm a húsra, tetejére reszelek sajtot és be a sütőbe.
Rápirítom a sajtot és körettel tálalom



Sajtos-túrós hal

-tól kaptam a receptet-képet

Sajtos-túrós hal
Hozzávalók 4 személyre:
-15 dkg félzsíros tehéntúró (én sokkal többet tettem bele)
-15 dkg ementáli sajt (nekem trappista volt itthon és amennyit "megkívánt" az étel annyit reszeltem rá)
-80 dkg fehér húsú tengeri hal
-30 dkg vöröshagyma
-30 dkg paradicsom
-1 dl olívaolaj (én sertészsírt használok, szinte mindenhez, így ehhez is)
-10 szem mag nélküli olajbogyó (kihagytam, mert nem volt itthon)
-1 csokor zöldpetrezselyem (helyette a barátnőm házi fűszerkeverékét használtam)
- őrölt bors, só

A vöröshagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. Az olívaolajat elkeverjük 4 ek vízzel és ezen megpároljuk a hagymát. Hozzáadjuk a kockára vágott paradicsomot és a felaprított petrezselymet, sózzuk, borsozzuk. Lefedjük és kis lángon 5 percig pároljuk. Tűzálló tálba öntjük, rátesszük az egészben hagyott halat, borsozzuk, sózzuk és szétterítjük rajta a túrót. Én a túróhoz kevertem egy kicsit a fokhagymás tejből amiben kiengedtem a halat és így jobban szét tudtam teríteni a halon. Ráreszeljük a sajtot és közepesen forró sütőben 25 percig sütjük. Én addig sütöttem amíg szép aranybarna nem lett a sajt rajta. Mielőtt teljesen megsülne, beletesszük az olajbogyót, majd forrón tálaljuk. Szerintem langyosan sokkal finomabb 

Paradicsomos káposzta oldalassal !



Paradicsomos káposzta oldalassal !


Hozzávalók:

1 fej káposzta
fél kg oldalas
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
őrölt kömény, só, bors, ecet, cukor,
ízvarázs
olaj
piros paprika
ecet
zeller zöld
1 l 100%-os paradicsom lé(vagy sűrített paradicsom)


Elkészítés:


A vöröshagymát apró kockákra vágom és kevés olajon üvegesre párolom.

Az oldalast megmosom és darabokra vágom. Ráteszem a megpárolt hagymára és addig sütöm míg a húson a rostok be nem záródnak.
A káposztát felszeletelem, megmosom és rádobom a hagymára, húsra.
Feltöltöm vízzel. Ízesítem a köménnyel, sóval, borssal, fokhagymával, ízvarázzsal.
Ízlés szerint teszek bele ecetet és cukrot (mi édesen szeretjük).
Az elfőtt folyadékot szükség szerint pótolom.
Felöntöm 1 liter 100 %-os paradicsom lével.
A zeller zöldet már a főzési idő vége fele teszem bele.
A zeller a paradicsomos ételek elengedhetetlen ízesítője.
Nagyon finom, karakteres ízt ad neki.
Közben kevés olajon megpirítom a lisztet, majd piros paprikát teszek bele.
Amikor megfőtt a hús és a káposzta akkor ezzel a rántással berántom.









Bakonyi gombás szelet
Bakonyi gombás szelet
400 g gomba (erdeiből a legjobb, de csiperkéből is mehet)
1 zöldpaprika
1 paradicsom
1 nagy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
8 szelet karaj csont nélkül

bors
5 ek + 1 kk liszt
5 ek olaj
1 ek vaj
1 kk pirospaprika
2 dl tejföl / főzőtejszín
petrezselyem

A gombát felszeleteljük, a paprikát karikára, a paradicsomot gerezdekre, a hagymát apróra vágjuk.
A hússzeleteket megmossuk, bedörzsöljük mindkét oldalukat sóval és borssal, majd mindkét oldalát meghintjük némi liszttel.
Serpenyőben felforrósítjuk az olajat és a vajat, és mindkét oldalukon a hússzeleteket elősütjük (kb.2 perc/ oldal). A húst félretesszük.
A visszamaradt zsiradékban megpároljuk a hagymát, rádobjuk a gombát, zöldpaprikát és paradicsomot, majd erős tűzön 3-4 percig pirítjuk.
Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, és hozzáadunk 1 dl vizet, az áttört fokhagymát, ízlés szerint sót és borsot, és felforraljuk.
Majd visszatesszük bele a hússzeleteket, és fedő alatt, mérsékelt tűzön 35-40 percig puhára pároljuk. Ha elfőné a levét, kevés vízzel pótoljuk.
A telfölt elkeverjük az 1 kk liszttel, és a mártáshoz adjuk, majd felforraljuk. Megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel






Zöldséges rizses hús 
Zöldséges rizses hús

Elkészítése:nagyon sok hagymás alapon felteszem a húst pörköltnek,bármilyen hús lehet ha csontos húst választunk pl:csirkecombot akkor ha meg főtt kicsontozzuk Sóval és fehér borssal ízesítjük!. Mikor már majd nem kész adunk hozzá gombát és még főzzük kicsit.
A rizst megfőzzük szokásos módon a borsóval(vagy bármilyen zöldséggel)
Ha kész van összekeverjük a húst a rizzsel  









Rakott tészta

Rakott tészta
Hozzávalók:

1csomag kocka tészta
1 kg darált sertéshús

4-5db friss paradicsom, a héjától megfosztva
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 nagy doboz/üveg gomba –
ízlés szerint
1 kiskanál cukor
oregánó
bazsalikom
petrezselyem
(szárított fűszernövényekkel is isteni)
1 dl paradicsomszósz

bors
4dl tej
10 dkg vaj
pici szerecsendió
10dkg liszt
sajt
olaj

Elkészítés:

A vöröshagymát pici olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a fokhagymát és a darált sertéshúst, jól lepirítjuk. Hozzátesszük a gombát, majd az összekockázott paradicsomot, felforraljuk, hozzáadjuk a paradicsomszószt, a cukrot, sót, borsot, a felaprított fűszernövényeket, majd fedő alatt készre főzzük.Elkészítjük a besamelmártást:10dkg vajra rá a 10dkg liszt rántás félét készítünk majd felengedjük a 4dl tejjel és sűrűre főzzük.
3 részre osztjuk egy zacskó tésztát .Tepsibe beletesszük az első adag tésztát utána a szószt és így rétegezzük,végül a besamelmártást a tetejére kenjük rá a sajt és megsütjük(a férjem szerint elég lett volna csak sajt






Harcsapaprikás

(saját kép)
Harcsapaprikás a mai menüből a legnagyobb sikert aratta
Íme a recept,ahogy én csináltam:A halat filézve vettem így csak fel kellett szeletelnem 1,5kg-ott .Egy nagy tálba tettem adtam hozzá 3 db paradicsomot,3db paprikát,1 fej vöröshagymát,sót,1 teáskanál pirospaprika,bazsalikommal megszórtam,kicsi szerecsendióval és kevés olajat
öntöttem rá és így hagytam kb.fél órát de lehet akár előző este is bepácolni .Két fej hagymát pirítottam rá öntöttem a halat és így kevergettem míg jól ki nem fehéredet a hal ,nekem elég sok levet engedett így nem öntöttem rá vizet de lehet egy kevéssel felengedni ha szükséges.kb.20 perc alatt megfő .Tettem hozzá 2-3 gerezd fokhagymát.Tejfölt adtam hozzá és jól összeforraltam vele.








Bakonyi húsgolyók

(saját kép)
Bakonyi húsgolyók
Hozzávalók:
Golyókhoz:

25 dkg darált sertéshús
1 tojás
3 púpos ek zsemlemorzsa
0,5 kk só
1 nagy csipet őrölt bors
majoránna
1 csapott kk házi fokhagymakrém (esetleg 2 gerezd zúzott fokhagyma)

Továbbá:

1 közepes fej vöröshagyma
15 dkg gomba
4 ek olaj
1 tk őrölt pirospaprika
1db paradicsom
1/2 db paprika
só, bors
1/2 ev.k liszt
3,5 dl tejföl
Tészta
Elkészítése:

Először a golyókat állítjuk össze. A darált húst egy tálba rakjuk és hozzáadjuk a tojást, a fűszereket, a zsemlemorzsát. Jól összedolgozzuk és egész apró golyókat formázunk. (Nekem 24 db lett.)

A vöröshagymát megtisztítjuk és apróra kockázzuk. A gomba héját lehúzzuk, megmossuk és apró darabokra vágjuk. Egy magasabb falú serpenyőben 4 ek olajat forrósítunk és a gombócok mindkét oldalát pár perc alatt mérsékelt lángon fehéredésig pirítjuk, majd kiszedjük és félretesszük.

A visszamaradt olajon a vöröshagymát üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a gombát és 2-3 percig hagyjuk ,hogy levet engedjen.Rá dobjuk a paradicsomot-paprikát Megszórjuk őrölt pirospaprikával, beleforgatjuk a gombócokat, felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje,meghintjük sóval, borssal és fedő alatt 20 percig hagyjuk főni. Ezalatt párszor átkeverjük, illetve megforgatjuk a gombócokat.

A tésztát közben sós vízben kifőzzük, hagyjuk lecsöpögni.

A tejfölt csomómentesre keverjük a liszttel.
Ha már megfőtt akkor beleöntjük a tejfölt, majd jól átforgatjuk és hagyjuk besűrűsödni, átmelegedni. Ha nem találjuk elég sűrűnek, megszórhatjuk kevés liszttel, de óvatosan, mert könnyen liszt ízű lehet, ha túladagoljuk. Itt érdemes megkóstolni, mert elképzelhető, hogy szükséges még sózni, borsozni.Ha húslével öntjük fel nem vízzel szerintem finomabb én úgy csináltam!








Fasírtos álom

Fasírtos álom
a fasírthoz (kb. 20 db kisebb gombóchoz):
50 dkg darált hús (sertés, csirke vagy pulyka, ízlés szerint)
kevés zsemlemorzsa
1 tojás
1 kis fej apróra vágott hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, őrölt bors
1-1 teáskanál majoránna, rozmaring és pirospaprika

körethez:
5-6 szem közepes burgonya
2 dl főzőtejszín (most a jobb minőségűt vettem meg)
1 kis pohár tejföl
só, őrölt bors
kevés őrölt szerecsendió
olaj
----------------------

A darálthúst tegyük egy nagyobb tálba és dolgozzuk össze az apróra vágott hagymával, a zúzott fokhagymával, a tojással, kevés zsemlemorzsával és a fűszerekkel. Vizes kézzel formázzunk kisebb gombócokat a kész masszából.

A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk vékony karikára. Hőálló tálat kenjünk ki vékonyan olajjal és tegyük bele a karikázott burgonyát. Sóval keverjük össze és rendezgessük el egyenletesen a tálban.

A tejszínt keverjük össze a tejföllel, kevés sóval és a fűszerekkel és öntsük rá a mártást a burgonyára. A húsgombócokat helyezzük bele a tejszínes mártásba, az egészet alufóliával vagy a tál tetejével fedjük be és 200 fokon süssük kb. 50 percig. Az utolsó 10 percre vegyük le a fóliát, hogy a gombócok megpiruljanak.

TIPP: a mártásba tehetünk még krémsajtot, vagy reszelt sajtot i
s tehetünk






Vadas marha egyszerűen
(én kedvencem)


Vadas marha egyszerűen
hozzávalók

2 kg marhacomb
6-8 sárgarépa
3-4 fehérrépa
8-10 gerezd fokhagyma
2 nagy fej hagyma
babérlevél
bors

pirospaprika
2 db marhahúsleves kocka
víz és liszt (a habaráshoz)
1-1,5 ek ecet
elkészítés

A hagymát összekockázzuk, és olívaolajon megpirítjuk.
Amikor már üveges, akkor belerakjuk a marhahúst, amit előzőleg megmostunk, és szeletekre vágtunk; és addig pirítjuk, amíg szép rózsaszínes lesz a külseje.
Ha ez megvan, sózzuk-borsozzuk, megszórjuk a pirospaprikával, hozzáadjuk a babérlevelet, és a leveskockákat, majd kevés vízzel felöntjük, hogy könnyebb legyen összekeverni.
Ezután belerakjuk a répákat, amelyeket előzőleg kereszt irányban félbe, majd hosszirányban ismét félbe vágtunk, illetve a fokhagymákat. Annyi vízzel engedjük fel, hogy ellepje. Lefedjük.
Ha felforrt, lassú tűzön főzzük kb. 1,5-2 órát. Addig főzzük, amíg a marhahússzeletet egy fakanállal könnyen ketté tudjuk vágni.
Ezt követően a tűzről levesszük, és kiszedjük a "levesből" a húst egy másik lábasba. A babérleveleket kipecázzuk a és ízlés szerint 4-5 nagyobbat a húshoz teszünk, a többit kidobjuk.
A maradék "levest" répástul - fokhagymástul leturmixoljuk, majd a pürét a húsra öntjük az új fazékba. Visszarakjuk főni. Ha felforrt, habarással sűrítjük.
Ha kész, és kicsit hűlt, ecettel adjuk meg a mártás pikantériáját.








Mennyei sertéstarja hagymás tört burgonyával
 

Mennyei sertéstarja hagymás tört burgonyával
Hozzávalók:

sertéstarja

mustár

tejföl

piros arany (vagy piros paprika)



bors


sajt

Elkészítése:Hús szeleteket kicsit klopfold meg. Kend be a hússzeletek mindkét oldalát mustárral. Ha ez megvan, kenj mindegyik szeletre egy réteg piros aranyat is (ha nincs otthon piros arany, a második réteg piros paprikával is helyettesíthető). Ha ezzel is végeztél, jön a tejföl: borítsd be a hús mindkét oldalát tejföllel!

A bemázolt sertéshúst tedd tálba, fedd le fóliával, és rakd be éjszakára a hűtőbe! Én most csak 2 óra hosszára tettem be de így is finom lett.fektesd be a szeleteket szépen egymás mellé egy sütőtálba, szórd meg sóval és borssal(de figyelembe ved ha piros aranyat használtál akkor az már sós így csak csínjával). Fóliával takard le és mehet a sütőbe ,engedni fog levet ha puha már öntsd le a levet róla és fólia nélkül süsd tovább ha kezd pirosodni reszelj rá sajtot a hússzeletekre, és told vissza a sütőbe - cirka 10-15 percre.
Hagymás tört krumpli
Elkészítése:(2kg)A meg pucolt krumplit feltesszük főni sós vízbe. 10-15dkg zsírba 3 fej hagymát meg dinsztelünk .Ha meg főtt a krumpli villával összetörjük és rá öntjük a hagymát.
 







Fűszeres lazac, krumplis rétessel és tejszínes kapormártással



Fűszeres lazac, krumplis rétessel és tejszínes kapormártással

A lazacot lidl-ben vettük, fűszerkérges lazac néven, csak sütőbe kell tolni és megsütni, de lehet saját fűszerezéssel is csak simán meggrillezni vagy serpenyőben megsütni lazac, de bármilyen más halszeleteket is, az eredeti receptben grillezett harcsafilé van. Ott halat besózzuk, borsozzuk citromlével meglocsoljuk, halfűszersóval beken
jük és félrerakjuk.
A réteshez:
30 dkg héjában főtt krumplit lereszelünk, teszünk hozzá 1 tojást 1 piros húsú kalif. paprikát apró kockára vágva,1zsemlét kockára vágva megpirítva, só bors,bazsalikom, majoránna. A receptben sonka is van, de mi nem eszünk ilyeneket én nem tettem bele.
Réteslapokat lekenjük olajjal megszórjuk picit zsemlemorzsával a tölteléket ráhalmozzuk a felénk eső szélére, de egyenletesen is ellehet oszlatni rajta majd felcsavarjuk, tetejét is lekenjük olajjal- Előmelegített sütőben nagy lángnál készre sütjük, kb 20 perc 180 fokon.

A mártáshoz 2 evőkanál olívaolaj + 2-3 deka vajat összemelegítünk, majd 1 púpos kanál lisztet teszünk rá, ( én teljes kiőrlésűt tettem)megfuttatjuk, pirulnia nem szabad. 3-4 dl tejszínnel felöntjük, besűrítjük, sózzuk, citromlével izésítjük, majd végül 1 csomag apróra vágott kaprot teszünk bele
A halat a végén olíva és vaj keverékében megsütjük oldalanként 2-3 perc alatt.







Bazsalikomos töltött paprika

Saját kép

Bazsalikomos töltött paprika
Hozzávalók:

50 dkg darált sertéshús
15 dkg kerek szemű rizs
6 db tölteni való húsos zöldpaprika
1 tojás
2-3 evőkanál olaj
kb. 2 evőkanál liszt
1 liter 100 %-os paradicsomlé
2 közepes fej vöröshagyma - finomra aprítva
2 gerezd fokhagyma - reszelve
kb. 1 teáskanál őrölt feketebors
kb. 2-3 teáskanál pirospaprika (fele a gombócba, fele a mártásba)
kb. 1 teáskanál morzsolt majoránna
kb. 1-2 evőkanál cukor - attól függően, hogy mennyire ízesített a paradicsomlé
3 db kisujjnyi darabka citromhéj
1 evőkanál szárított bazsalikom (teatojásba zárva)


Elkészítés:

A darált húshoz keverjük a megmosott, lecsepegtetett rizst, a tojást, 1 vöröshagymát és 1 gerezd fokhagymát, a pirospaprikát, a majoránnát, az őrölt borsot és a sót. Alaposan összedolgozzuk, ameddig a mártást elkészítjük, a hűtőben pihentetjük.

Kb. 5 literes vastag aljú edénybe a lisztből és olajból zsemleszínű rántást készítünk, beledinszteljük a másik vöröshagymát, meghintjük pirospaprikával, felengedjük kb. 0,5 l vízzel, rögtön sózzuk, hogy a letapadt liszt feloldódjon, beleöntjük a paradicsomlét. Ízesítjük cukorral, citromhéjával, bazsalikommal, mérsékelt hőfokon felforraljuk, majd takarékra állítjuk.

A paprikákat kicsumázzuk, lazán megtöltjük a húsos töltelékkel, a kimaradt húsmasszából vizes kézzel gombócokat formázunk, és a forrásban lévő paradicsom mártásba tesszük. Újraforrástól számítva kb. 40-45 perc alatt mérsékelt hőfokon készre főzzük (közben óvatosan a töltelékek között alákeverünk, hogy le ne kapjon). Ha szükséges, utánasózzuk, cukrozzuk.

Igény szerint személyenként 1 közepes burgonyát meghámozunk, hosszában felszeleteljük, sós, köményes vízben megfőzzük.

Tálalásnál ízlés szerint paprikát, húsgombócot kínálunk a mártással és a főtt burgonyával.







Lecsó ,tarhonyával és csirke májjal!


Lecsó készítése:A paprikát kicsumázom, karikákra vágom, a paradicsomokat nyolcadolom. Az olajon az apróra vágott hagymát aranysárgára pirítom rajta. Megszórom pirospaprikával, majd azonnal rádobom a paprikát és a paradicsomot. Sózom, majd fedő alatt puhára párolom.
Májat jól át mosom tepsibe rakom zsírt teszek rá és megsütöm ha kész akkor sózom.  







Sajtos csirke




A receptet és a képet  kaptam:Erkiné Gáspár Alexandrától
 
Sajtos csirke


Én kb. 1 kg csirkemellből szoktam elkészíteni. Vékony szeletekre vágom a húst, kiklopfolom és besózom. A következő módon bepanírozom a csirkemelleket: liszt, tojás, reszelt sajt. Egy kivajazott tepsibe egymás mellé rakom a csirkéket. Jó, ha úgy lehet rakni hogy két sor legyen egymáson. A panírozásból megmaradt tojáshoz reszelt sajtot keverek és ezzel nyakon öntöm a lerakott husit. Alufólia alatt kb. 40 percet sütöm. Ezután leveszem a fóliát és a sajtot egy kicsit még pirítom a tetején.
 






Csirkecomb farrésszel---borsós-sajtos töltelékkel :)


 A receptet és a fotót kaptam:
Csilla Pálffyné Gyengétől 


csirkecomb farrésszel---borsós-sajtos töltelékkel :)

1 adag töltelék 2 faros csirkecombhoz elég :

2 szikkadt zsemle áztatva, kinyomkodva,1 tojás, 4 evőkanál reszelt sajt, pici tej, 1 evőkanál mustár, só, bors , zöldség zöldje apróra vágva, borsó, szoktam bele tenni párolt gombát is ha van itthon. Tepsi alját lekenem zsírral, vagy olajjal, rá a husi, és fóliázom duplán. majd ha megpuhult leveszem, és lepirítom felső sütésen :)






 

Borsós hentes tokány: 


 A receptet és a fotót kaptam:
Csilla Pálffyné Gyengétől 




Borsós hentes tokány: 

3-4 szelet házi szalonnát lepirítok, majd annak a zsírjába apróra vágott hagymát dobok. ( szalonnát kiveszem, végén díszítésnek használom )Lepárolom pici vizet öntök hozzá.
Majd félretéve a tűzről pirospaprikát szórók rá. Belerakom a husit, kb. 60 dkg sertéscombot pici kockákra vágva, nyomok rá egy gerezd fokhagymát, felszelek két sárga paprikát, és 2 paradicsomot (héj nélkül). Öntök hozzá kb. 2 dl vizet, párolom. Amikor már majdnem puha a husi, dobok bele 3 csemegeubit pici kockákra vágva, és két marék zöld borsót. A vizet közben pótolni kell. Sóval, borssal ízesítettem :
 














Kakukkfüves csirkemell Orlay módra:


 A receptet és a fotót kaptam:
Csilla Pálffyné Gyengétől 



Kakukkfüves csirkemell Orly módra:

csirkemellet csíkokra vágom, sózöm, borsozom, és kb. 1 órát állni hagyom. Majd készítek egy sűrű palacsintatésztát, szórók bele kakukkfüvet, és pici sört öntök bele. Husit először lisztbe, majd ebbe a masszába forgatom, és forró olajban átsütöm :)










Töltött cukkini

A receptet és a fotót kaptam:
Csilla Pálffyné Gyengétől   


Töltött cukkini


Nagyon egyszerű, cukkinit megmosod, végeit levágod, kettévágod. Belülről a magokat kanállal kiveszed, és megtöltöd. Én fasírozott alapot teszek bele, rá paradicsom karikák, sütőben fólia alatt margarinnal kikent tepsibe párolom, és amikor puha akkor reszelek rá sajtot, leveszem a fóliát. Meghintem szárított sajtok keverékével (CBA-ban lehet kapni fekete hengeres doboz, pizzára is azt teszek) Ha az lepirul , már kész is 








Almával, sajttal töltött csirkecomb

A receptet és a fotót  kaptam:Erkiné Gáspár Alexandrától



Almával, sajttal töltött csirkecomb




Megmostam a csirkecombokat, besóztam és fellazítottam a bőrét. Az almát és a trappista sajtot pici kockákra vágtam. Beletöltöttem, és még tettem mellé néhány gerezd fokhagymát. A tepsibe öntöttem alá egy kicsi olajat és meglocsoltam egy kis vízzel. Először alufólia alatt puhára sütöttem, majd levettem a fóliát és még kicsit pirítottam. Nagyon finom lett!









Vasi pecsenye

A receptet és a fotót kaptam:
Csilla Pálffyné Gyengétől   



Vasi pecsenye:
tarját leszelek, bedörzsölöm zúzott fokhagymával, és annyi tejet öntök a hússzeletekre, hogy azokat ellepje.
Majd egy éjszakát hűtőben állni hagyom.
A husikat vastag rétegben elhelyezett papírtörlőre fektetem, leitatom a tejet és paprikás lisztben meghempergetve forró olajban kisütöm.
Rizzsel és házilag elkészített vegyes savanyúsággal a legfinomabb.... :)
 









Nagyon finom csirke


A receptet és a fotót  kaptam:Erkiné Gáspár Alexandrától


Vasárnapi alkotásom: A csirkemellet vékony szeletekre vágtam és besóztam. Lisztbe, tojásba forgattam és olajba megsütöttem. A husi szeleteket egy tepsibe egymás mellé raktam. Besamel mártást készítettem (vaj, liszt, tej), amit sóval és borssal ízesítettem. Mielőtt sűrűsödni kezdett volna kockára vágott őszibarackot tettem bele. Forrásig kevergettem, majd nyakon öntöttem a husi szeleteket ezzel a mártással. A tetejére néhány szelet bacont tettem és reszelt sajtot. Sütőbe összesütöttem, amíg a bacon és a sajt meg nem pirul, nehogy nagyon kiszáradjon! Nekünk nagyon ízlett! 








Csirke sok hagymával


A receptet és a fotót  kaptam:Erkiné Gáspár Alexandrától



Csirke sok hagymával

1 egész csirkemell, 3 fej vöröshagyma, 2 nagy fokhagyma, 1 kis doboz tejföl, 2 dl tejszín, 20 dkg sajt, bors, só, oregánó,

Csirkemellet megmosom, vékony csíkokra szelem, majd befűszerezem: sóval, borssal, oregánóval. A 3 fej vöröshagymát megpucolom, majd vékony karikára szelem. Egy tűzálló tálat kivajazom, az aljára fektetem a hagymakarikák felét. Erre jön a befűszerezett hús. Tetejére a hagymakarikák másik felét helyezem. A tejfölt és a tejszínt összekeverem, majd belezúzok 5 gerezd fokhagymát. A hagymarétegre öntöm a tejszínes-tejfölös szószt. A tálat jól megmozgatom, hogy lefolyjon az aljára is, majd lefedem. 180 fokom 35-40 percig sütöm, majd megszórom a reszelt sajttal és rápirítom.
 









Sült tarja


A receptet és a fotót  kaptam:Erkiné Gáspár Alexandrától


A krumplit héjában feltettem főni. A tarjaszeleteket kiklopfoltam, sóztam, borsoztam és bekentem zúzott fokhagymával. Kicsit félretettem, hogy jól átjárják az ízek. Mikor a krumpli majdnem puhára megfőtt, leszűrtem és még forrón megpucoltam és karikára szeltem. Forró olajban aranybarnára sütöttem mindkét felét. A szalonna szeleteket bevagdostam és kicsit átsütöttem mindkét oldalukat. A húst paprikás lisztbe forgattam és forró olajban hirtelen mindkét oldalát pirosra sütöttem. A cserépedény aljába tettem a krumplit, erre egy réteg vörös- és lila hagyma vegyesen, majd a husiszeletek, végül a szalonna. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütöttem. A krumpli külseje kicsit ropogós, belül nagyon puha. A szalonna is kicsit ropogós, a hús pedig omlós mint a vaj. Nekünk nagyon ízlett!!! Próbáljátok ki! 







Bacon-ős csirkemell őzgerinc formában
 


A receptet és a fotót  kaptam:Polgár Hajnalkától!



Bacon-ős csirkemell őzgerinc formában
köv. képen látszik a belseje

1 gerincformába való adag:
6 szelet bacon-nel kibélelem az őzgerincformát
negyed kg csirkemellet kisebb kockákra vágom, ízlés szerint adok hozzá: só, bors, ételízesítő
összekeverek: 3 tojás, 1 pohár tejföl, 20dkg reszelt sajt és apróra vágott petrezselyem ízlés szerint, majd hozzáadom a csirkemellet. ezt beleöntöm az őzgerincformába, tetejét még kevés sajttal megszórom és ráhajtom a kilógó bacon szeleteket.
alufóliával befedem a tetejét és kb 45 percig sütöm. majd kb 10 percre leveszem a fóliát és pirítom.






Sült csirke és sült krumpli hagymás krumplisalátával
 
A receptet és a fotót  kaptam:Polgár Hajnalkától!  
Sült csirke és sült krumpli hagymás krumplisalátával

Hamar megvan, és nagyon finom!!:)

A csirkecombokat és a krumplit besózom, beleteszem a kacsasütőbe, kevés vizet öntök alá. 220 fokon sütöm kb 1 órát, közben meglocsolom a szafttal. Ha megpuhult, kiveszem a krumplit, a husit pedig fedő nélkül megpirítom.

A salátát már előre el kell készíteni, hogy jól lehűljön ill. összeérjenek az ízek.

Saláta:
A krumplit megpucolom, feldarabolom, és sós vízben megfőzöm. Leszűröm és hagyom hűlni. Miután kihűlt ízlés szerint teszek hozzá majonézt, tejfölt és vizet, ezek határozzák meg a sűrűségét. Teszek hozzá kevés őrölt borsot, és apróra vágott újhagymát, lila hagymát. Nagyon finom a meleg husi mellé a hideg saláta:)







 
Fokhagymás-mustáros hal
 
A receptet és a fotót  kaptam:Polgár Hajnalkától!  

Fokhagymás-mustáros hal

Elkészítem a pácot:
egy fél tubus fokhagymakrémet 2 ek. mustárral és egy kevés csemege pirosarannyal összekeverem. A halszeleteket jól besózom és rákenem ezt a pácot. Min. egy órát hűtőbe teszem, majd bepanírozom és kirántom. Petrezselymes krumplit és tartármártást szoktam készíteni hozzá.









Pulykamell zöldségágyon
 
A receptet és a fotót  kaptam:Polgár Hajnalkától!  

Pulykamell zöldségágyon

1.5kg pulykamellet felszeletelem, kiklopfolom, sózom, borsozom.
Sok vegyes zöldséget teszek a tepsi aljára. Rá a csirkemell szeleteket, arra bacon, majd megint csirkemell és megint bacon. tetejére sajtok reszelek.
kb 2 óra sülés kell neki, fólia alatt.





 

Hekkfilé petrezselymes burgonyával és sajtos brokkolival
A receptet és a fotót  kaptam:Polgár Hajnalkától!  
Hekkfilé petrezselymes burgonyával és sajtos brokkolival


Csak a sajtos brokkoli "receptet" írom le, a többit szerintem mindenki tudja :)

Megpárolom a brokkolit, ízlés szerint sózom, borsozom, majd reszelek rá sajtot, és előmelegített sütőben kb. 10 percig sütöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése